Image
Image

2021. január elsejétől hatályba lépett az új családi gazdaságokról szóló törvény, ami az őstermelői értékesítés szabályait is érintette. Cikkünkben összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat.

Mit és hogyan árusíthat az őstermelő?
A mezőgazdasági őstermelő kizárólag azt a terméket értékesítheti , amit saját gazdaságában állított elő és szerepel az őstermelői nyilvántartásban. Az őstermelő nevében kizárólag közeli hozzátartozója vagy alkalmazottja árulhat, az árusítás helyén pedig kötelező jól látható módon kihelyezni a „Saját őstermelői tevékenységből származó termék” feliratot, valamint az őstermelő FELIR és a Nébih tevékenységazonosítóját.

A hatósági ellenőrzés menete
A mezőgazdasági őstermelőket és az őstermelők családi gazdaságát januártól helyszínen és adminisztratív úton is a Nébih ellenőrzi. Ennek során – a fogyasztók és a gazdálkodók jogainak, valamint a magyar őstermelői termékek védelme érdekében – a tevékenység jogszerűségét, az értékesíteni kívánt vagy értékesített őstermelői termék származását, valamint az őstermelői nyilvántartásban szereplő adatok valódiságát is vizsgálják a szakemberek.

Az ellenőrzések alkalmával kollégáink egyaránt jogosultak szemlét tartani ott, ahol az őstermelő tevékenységét folytatja és ahol termékeit értékesíti. Az érintett termőterületre, építménybe és egyéb létesítménybe beléphetnek, a helyszínen kép-, illetve hangfelvételt készíthetnek, próbavásárlást végezhetnek, valamint a földhasználat jogszerűségét is ellenőrizhetik. Az árusító hely (piac, vásár, helyi termelői piac) használatának szabályszerűségét a piac üzemeltetőjének bevonásával is vizsgálják.

Jogsértés esetén…
Amennyiben az őstermelő a tevékenységét nem jogszerűen és az előírásoknak megfelelően folytatja, legfeljebb 500 000 forint bírsággal sújthatja a Nébih. Ezen kívül elrendelheti a termék forgalomból való kivonását, a saját költségre történő megsemmisítését, valamint öt évre eltilthatja tevékenységétől az őstermelőt.

A kiszabható bírság mértéke:
-    legfeljebb 500 000 Ft, ha

  • az őstermelői tevékenységre vonatkozó adatok és az őstermelői nyilvántartásban szereplő adatok eltérnek,

  • a mezőgazdasági őstermelő által értékesíteni kívánt vagy értékesített termék mennyisége legalább 20%-kal több mint amennyit a saját gazdasága adatai alapján lehetősége lenne termelni,

  • az őstermelői nyilvántartásba be nem jelentett termék értékesítést,

  • a nyilvántartásban szereplő terméket felvásárolja és sajátként értékesíti.

-    legfeljebb 100 000 forint, ha az őstermelő árusításkor elmulasztja feltüntetni a „Saját őstermelői tevékenységből származó termék” feliratot, a FELIR, vagy a Nébih tevékenységazonosítót.

Az Őstermelő kereső a Nébih honlapjának főoldalán (portal.nebih.gov.hu) vagy az alábbi linken érhető el: https://portal.nebih.gov.hu/ostermelo-kereso 

Az érintettek és érdeklődők az őstermelői értékesítés szabályaival, illetve a keresővel kapcsolatos kérdéseket az mgei@nebih.gov.hu e-mail címre küldhetik el. Az őstermelői tevékenységgel kapcsolatos visszaélések bejelenthetők a Nébih ZöldSzámán (06-80/263-244), vagy e-mailben az mgei@nebih.gov.hu és a zoldszam@nebih.gov.hu címeken.

Forrás: nebih.gov.hu

Siófoki Vásárcsarnok

Siófok, Vámház u 2

Nyitvatartás: 
Hétfő-Csütörtök 7:00-15:00
Péntek 7:00 - 17:00
Szombat 7:00 - 13:00

www.siocsarnok.hu
info@siocsarnok.hu

Üzemeltető: